Azt gondolom, a baráti kapcsolatainkban sokszor ugyanúgy viselkedünk, mint a párkapcsolatainkban. Képtelenek vagyunk a rosszat, vagyis inkább nekünk nem jót elengedni, ahogy arra is képtelenek vagyunk, hogy a másik álláspontját a másik szemszögéből elfogadjuk, a jót vagy a rosszat az ő értelmezésében lássuk. Mindig arra törekszünk, hogy a vitás vagy problémás helyzeteket, aszerint oldjuk meg, ahogy az nekünk tetszenék. Az ember néha elfelejti, hogy minden relatív, csupán nézőpont kérdése, az egész világ és az életünk is csupán annak függvénye, ahogyan mi azt felfogjuk. Más másként látja a dolgokat, mint mi és túl sokszor egészen más, mint amire mi magunk vágynánk. Egyszerűen van olyan, hogy az ember azokhoz próbál meg kötődni, akik teljesen másképp látják a világot mint ő maga, helyrehozni azt, ami egyszerűen nem kompatibilis pedig nem lehet, hisz nem az a gond, hogy bármi is elromlott volna, hanem hogy az önmagukban jó dolgok nem feltétlenül passzolnak össze. Lehetnek jó viszonyban, de bizonyos érzelmi mélységet nem érhetnek el.  

De sokszor olyan nehéz elengedni egy kapcsolatot, ami nem nekünk való, elfogadni, hogy nem rajtunk múlt. Akkor is, ha az barátság és nem párkapcsolat. A magányosságtól való félelem engem legalábbis túl gyakran vezet mostanában olyan társaságok fel, amik igazából nem nekem valók… csak továbbra is attól félek,hogy ami az volna, azt pedig nem fogom tudni majd megtartani, mert annyira fogok félni attól, hogy megint elrontom.